A reggel szokás szerint indult. A kávé gőzölgött a konyhában, és az otthon meleg, ismerős illata volt mindenütt. Katya épp egy régi fényképet nézegetett, mikor meghallotta a kulcsfordulás zaját a bejárati ajtóból. Artjom visszajött. De nem egyedül. Egy nő volt vele.
“Mi van?” – Katya szemei elkerekedtek, ahogy figyelte, ahogy a bátyja és a nő belépnek. Artjom pillantása elkerülte őt, de a nő egyenesen Katya szemébe nézett, mintha már régóta tudná, hogy találkozniuk kell.
„Ez itt Olga,” – mondta Artjom, és Katya felé bólintott. „Ő lesz a ház úrnője.”
Katya szíve egy pillanatra megállt. A konyha levegője hirtelen megnehezedett, és mintha az egész ház egyetlen nagy dobozzá zsugorodott volna.
„Mi?” – Katya felpattant a székről. „Mégis mi a fenét beszélsz? Ez az én házam! Az enyém, nem tiéd, és nem az övé! Ki engedte meg, hogy idehozd? Ki kérdezte meg a véleményemet?!”
Artjom zavartan megvakarta a tarkóját. „Katya, ne kiabálj! A gyerek mindent megért.”
Katya a folyosóra mutatott, ahol a kisfiú már a rajzfilmet nézte a nappaliban, és próbálta elvonni magáról a figyelmet, de ez nem sokáig tartott. „És ő? Azt hiszed, neki tetszik, hogy egy idegen nő hozza a szabályokat a házunkba?”
Olga ekkor végre megmozdult. A mosogatónál állt, az egyik bögrét törölgetve, mintha az egész jelenet csak egy részlet lenne egy olyan forgatókönyvből, amelyet már többször eljátszott. „Miért nem beszélhetünk nyugodtan?” – kérdezte, miközben lassan elmosolyodott. „Miért kell mindent azonnal drámaivá tenni?”
Katya csak akkor állt meg, amikor Olga a szavait kimondta. Az egész helyzet szinte hihetetlen volt. „Mi van? Azt gondolod, hogy most nekem kell elfogadnom egy másik nőt a házamban? Képzeld el, hogy mindent átrendeznek, lecserélik a dolgaimat! És te még nyugodtan kérsz beszélgetést?”
Artjom keze ökölbe szorult, majd szótlanul lehajtotta a fejét. „Igen, mondtam, hogy Olga velünk marad. Nem volt hirtelen döntés. Csak próbálj meg nyugodtan beszélni, Katya.”
„Hogyne,” – nevetett fel Katya keserűen. „Azt mondtad: »pár napra«. Most meg úgy viselkedik, mintha itt mindent ő irányítana!”
A csend, amely akkor telepedett a konyhára, fojtogató volt. A falak szinte visszhangozták Katya szavait, mintha minden elmondott mondat egy újabb rést ütött volna a kapcsolatukban. Olga megfordult, és halk hangon mondta: „Talán te is tanulhatnál egy kicsit a nyugodt beszélgetésről. Ez nem vezet sehova.”
Katya a szemét szorítva nézett az új nőre, aki már nemcsak a helyet, hanem Artjom szívét is megszerezte. „Miért? Hogy most már mindenki te irányítasz itt, Olga?”
Olga nem válaszolt azonnal, de a tekintete olyan volt, mint egy régi, jól begyakorolt mozdulat. „Nem én döntöttem el, hogy itt maradunk. Talán Artjomnak is szüksége volt rá.”
Katya egy pillanatra elcsendesedett, majd halkan mondta: „Te kihasználtad őt, és most úgy teszel, mintha mindent te irányítanál.”
„Ez már túlzás,” – felelte Olga nyugodtan. „Ha itt akarsz maradni, meg kell tanulnod tisztelettel beszélni.”
A szoba tele lett feszültséggel. Katya és Artjom szemben álltak, és egy egész élet keserűsége tükröződött a tekintetükben. Artjom halkan mondta: „Talán könnyebb lenne, ha külön élnél…”
Katya felpattant, az egész teste megfeszült, mintha egy hatalmas pofon érte volna. „Ez most komoly? Ki akarsz dobni a saját lakásomból, Artjom?”
„Nem arról van szó, Katya,” – próbálkozott Artjom.
„Dehogy nem,” – mondta halkan, miközben egy emlék villant be neki. „Amikor hónapokig mindenki helyetted gondoskodott rólad, akkor mi volt? Én voltam az, aki segítettem. Most pedig azt akarod, hogy eltűnjek?”
A fájdalom, amit éreztek, mindkettejüket elérte. De Artjom elfordult, és egy hangos „ne kezdj megint anyával” válasz jött.
Katya azonban már nem bírta tovább. Megragadta a legkedvesebb bögréjét, amelyet anyjától kapott. Régóta otthon érezte magát a kis orgonás minta, de most minden egyes ütés, amit a bögre a szemeteshez közelített, egy újabb határ átlépése volt. Az üveg hangosan csörömpölt. Az egész konyhát megtöltötte az összetört világ hangja.